1. fejezet

Sziasztok! El sem tudom hinni, hogy, a prológus után összesen 856 oldalmegjelenítés, és 6 feliratkozó lett! Remélem tetszik a történet, meghoztam az első fejezetet! 
Jó olvasást!

    A tömeg díszmagyar ruhában állt, mindenki a tanévzáró miatt volt ott. Az ünnepély még nem kezdődött el, ezért a fiatalok és idősebbek sokasága hangosan beszéltek a mellettük állóhoz. A hatodikosok csoportjánál vidám csevegésbe merült Ági a barátnőjével, Rebekával. A lány lelkesen magyarázott neki a hatosztályos gimnáziumról, ahova sikerült felvételt nyernie. Rebi tettetett érdeklődéssel hallgatta a magas, barna lány monológját. 

− Ez egy bentlakásos iskola, ami egy régi kastélyból lett átalakítva. A képek, amiket anya mutatott róla, egyszerűen gyönyörűek! Lélegzetelállítóan néz ki ez a hatalmas épület! Valamint még azt is mesélte róla, hogy nem csak karácsonykor, húsvétkor, és a nyári szünetekben lehet hazamenni, hanem amikor jó ideig nincs szünet, akkor egy hosszú hétvégét tartanak.

− Szerintem kár, hogy nem maradsz nyolcadik végéig! Lemaradsz a tablóról! − próbálta lebeszélni Rebeka a hatosztályosról, de tudta, hogy felesleges, mert már rég felvették.

− Bevallom, azt egy kicsit sajnálom, de... − kezdett volna bele Ági, de Rebeka félbeszakította.

− Értem, értem, nyugi már! Inkább maradj csöndben, mert megint észrevesz minket Zsanett néni! Nagyon ijesztően tud nézni azzal a kék szemével!

− Jól van, na!

    Igyekeztek csöndben állni, és nem beszélgetni a számukra unalmas eseményen. Többnyire sikerült is. Nehezen, de kibírták az ünnepséget, utána pedig az osztályukkal bevonultak a termükbe. Ilona néni leültette őket a helyükre, majd az osztályához intézte következő szavait.

− Tudjátok, vége lett egy újabb tanévnek. Szereztetek jobb és rosszabb jegyeket,dicséreteket és rovásokat. Ez most a hatodik év volt, amit együtt töltöttetek. Én titeket az ötödik osztály óta tanítalak, és azóta kellőképpen összekovácsolódtunk. Áginak ez volt velünk az utolsó éve, mivel jelentkezett, és felvették egy hatosztályos gimnáziumba. Én sajnálom egy kicsit, hogy elmész, mert hiányozni fog a jellemed ebből az osztályközösségből. Kicsit merengjünk el a múltban! Kinek mi a legemlékezetesebb pillanata Ágiról?

− Az, amikor az órán olvasott, és maga elkobozta tőle a könyvet! - röhögött a hátsó sorból Ruben.

− Meg az is durva volt, amikor hintázott a széken. Azt elesett. Emlékszem, valami hosszú mondatot íratott le vele Anita néni százszor! - hangzott egy másik válasz a terem másik feléből, mire a lány arcszíne egyre pirosabb lett.

    A sok emlék ellenére - melyek közt szerepelt kínos és vicces egyaránt - eltelt az évzáró. Ági fáradtan indult haza, otthon pedig egyenesen a szobájába ment átöltözni. Levette a kényelmetlen ünneplőt, helyette pedig felvett egy rövidnadrágot, valamint egy piros, 'CALGARY' feliratú pólót. Levetett ruháit elegánsan összegyűrte, majd a pár méter hosszú folyosó végén lévő szennyestartóba hajította.

− Kosár! Anya! Meghoztam a bizimet! − lóbálta a levegőben a hivatalos okiratot.

− Jó az nekem? Mi a legrosszabb, és a legjobb jegyed? Melyik tantárgyból?

− Csak matekból egy hármas − hajtotta le szégyenlősen a fejét.

− Ágnes Borbála! Világosan megmondtam, hogy nem szeretnék több rontást látni! Azt vettem észre, hogy mióta felvettek téged a gimibe, rengeteget rontottál. Melegen ajánlom, hogy jövőre az Erdélyi Luca Borában javíts ezen, értve vagyok?

− Igen anya... Attól még aláírod?

    Édesanyja mélyet sóhajtott, majd elvette lányától az év végi bizonyítványt. Tudta jól, hogy lányából soha nem lesz matematikus, hisz sokkal inkább az emberi lélek érdekelte őt, mint a nyers számok.

   Ági berohant az öccsével közösen lakott szobájába, és az emeleteságy felső része mellett lévő polcról lekapta a felvételi felkérését elfogadó levet. Szélei rojtosak, a papír pedig sárga volt a többszöri elolvasástól.

Tisztelt Barbély Ágnes Borbála!

Ezennel értesítjük, hogy felvételét elfogadtuk! Örömmel várjuk augusztus 31-én, este hat órára, az idei tanév megkezdésére.

Tisztelettel: Erdélyi Luca Bora Hatosztályos Középiskola Tanári kara

    Életének az egyik legnagyobb vágya vált valóra, amikor az édesanyja miatt küldtek neki egy levelet, amely magába foglalta, hogy ha a vérteszt sikeres lesz, jöhet ő is a magyar boszorkányoknak, és varázslóknak kialakított iskolában. A hely el van rejtve a Bükkben, a titkos átjárót pedig csak a varázshatalommal bírók tudják kinyitni. Egy erdei úton kell menni, majd ahol két fa összehajol, egy 'X'-et formázva, gyalogosan továbbindulni. Pár száz méter megtétele után egy kisebb tisztáson találja magát az ember, amit öt fa szegélyez, egy szabályos ötszöget alkotva. Ott középen van egy nagy, lapos, fehér kő, arra kell rátennie a kezét annak, aki el akar jutni az iskolához. Egy szempillantásnyit sem kell várni az illetőnek, máris ott találja magát.

    Noémi lassan sétált haza az iskola évzárójáról. Most szállt le a buszról, ami kihozta az árvaház közelében lévő buszmegállóig, onnantól pedig sétált az árvaházig. Az ikerpár, aki vele egy iskolába jár, és ugyanabba az árvaházban lakik, mögötte jöttek. Renáta és Richárd, a kétpetéjű ikrek, halkan vitatkozott valamiről. Nem foglalkozott a két tizennégy évessel, hiszen már megszokta ezt tőlük. Az árvaház nem volt már messze, ezért sietősre vette a lépteit, mintha a két szőke egyéntől menekülne. Mikor odaért belépett a kétemeletes kertesház ajtaján, és az előszobában lerúgta a cipőjét a lábáról.

− Megjöttünk! Kész van az ebéd? − sietett be a konyhába két cuppanós puszit nyomva nevelője arcára.

− Tíz perc múlva lesz kész, addig szólj Zsófinak, és Bandinak! Pörkölt lesz nokedlivel a második, a leves pedig borsóleves lesz! Valamint még vettem a boltban fagyit!

    Szandrára, a kicsi árvaház vezetőjére, pótanyjukként tekintett az öt gyerek − Renáta, Richárd, Noémi, Zsófi és Bandi. Noémi felrohant az emeletre, ahol a két legfiatalabb gyerek éppen építőkockákkal játszott. Mondta nekik, hogy nemsokára ebéd, majd egy 'aha' válasz után faképnél hagyta őket, és visszament második anyjához. Az ikrek az asztalt terítették, Szandra a nokedlit szűrte le. Teljesen családias hangulat uralkodott. Az ajtófélfának támaszkodva nézte, ahogy a fehér tányérok a villák és a kanalak közé kerülnek, majd megkoronázzák a pohárral; ahogy az elkészült étel gőzölgött; ahogy a nap besütött a kinyitott ablakon a tükörre, majd az a fényt visszaverve szivárványt rajzolt a fehér falra. Mindez számára a családi hangulatot jelentette. Ez volt az a hely, ahová a csecsemőotthonból került. Mire az abroszra került a finom étel, addigra a két óvodás is leért, majd mindannyian leültek enni. Csendben ettek, csak az evőeszközök monoton zaja hallatszott. Jóízűen evett mindenki, azt a keveset, ami megmaradt, kisebb tálakban eltették a hűtőbe. Ezután az iskolások elővették a bizonyítványukat, majd megmutatták Szandrának. Egyikük sem bukott meg semmiből, de Renátának lett egy hármasa magyarból. A nyolcadikos ikreket már felvették egy-egy középiskolába, Noémi pedig jövőre lesz hetedikes. Szandra aláírta a bizonyítványokat, majd mindenki ment a dolgára. Reni és Ricsi a tévén veszekedtek, Bandi Zsófival visszament játszani, Noémi pedig az udvarra. A hintaágyhoz ment, majd leheveredett rá, és a lábával hintáztatta magát. Fölötte egy nagy, öreg diófa árnyékot adott neki, a mögötte nyíló virágok pedig friss, finom illatot árasztottak. Egy jó ideig feküdt ott, élvezve a nyár minden pillanatát, valamint a most kezdődő szünetet is, az édes semmittevést. A pihenését egy halk zaj zavarta meg. Valaki közelített felé. Szandra volt az, látszott rajta, hogy nagyon rágódik valamin. Noémi felült, felé fordult, majd kérdő tekintettel nézett rá. Leült mellé, majd mielőtt beszélni kezdett a barna hajú nő mély levegőt vett.

− Tudod, Noémi, nem mindig voltam hozzád teljesen őszinte. Mert például történtek veled abnormális dolgok, és hiába kérdezted, nem mondhattam meg neked, miért történtek azok a dolgok. És eljött az idő, hogy elmondjam neked. Nem emlékezhetsz, csak az elbeszélésinkből tudod, hogy ki hogyan került ide. Az ikreket a gyám vette el a szüleitől, mivel nem foglalkoztak velük; Bandit szintúgy; Zsófiról pedig lemondtak a szülei, hasonlóan, mint terólad. Viszont őt örökbe lehet adni, téged viszont nem, mert a szüleid ezt kérték egy levélben, amit a csecsemőotthonnak, és az árvaháznak írtak. Viszont volt ott még valami: írták, hogy egy hatosztályos gimnáziumba kell elmenned, ami a Bükkben van. Viszont ez nem egy hétköznapi iskola, mert ide nem teljesen emberek járnak. Hanem boszorkányok és varázslók. Te is közéjük tartozol.